Külső tokos redőnyök
A korszerű redőnyök egyik előnye, hogy utólag bármilyen befelé nyíló nyílászáró elé is felszerelhetők. Ezek ún. külső tokos redőnyök. További előnyük, hogy az ablak megbontása nélkül szerelhetők fel, ám arra számítani kell, hogy a redőnyszekrény felül, a vezetősínek pedig oldalt némileg leszűkítik a nyílás szabad méreteit.
A szekrény lehetőleg hátulról is fedett legyen, ami a belső szerkezet porosodása szempontjából fontos. Ez is gyártmányfüggő. A hátul nyitott redőnyszekrények a gyakrabban használtak, ezeknek az az előnyük, hogy könnyebben lehet elvégezni a redőny esetleges javítását, pl. a hevedercserét. Ha a nyílás- és a szekrény mérete ezt lehetővé teszi, akkor az utólag beépített redőnyszekrény vakolhatósága is lényeges szempont lehet épületesztétikai szempontból. Egyes gyártmányoknál erre is mód van, ha egyébként a redőnytok nem nyúlik jelentősen túl az ablak, vagy ajtónyílás szélein.
A redőnytokok műanyagból, acél- és alumínium lemezből készülnek. A sima műanyaglemezből készült, hátul nyitott szekrény burkolatok vetemedésre hajlamosak, különösen a szélesebb redőnyöknél. Az acélból készült redőnytokok szélsőséges esetekben, egy idő múlva, az éleik felöl rozsdásodhatnak, mivel ezek felülete nincs bevonva. Az alumíniumból kialakított redőnyházak viszont ideálisnak mondhatók, szilárdak, korróziómentesek, peremcsatlakozásaik jól zárnak és nem is kerülnek sokkal többe az előbbieknél.
A redőnyök tengelye a régebbi gyártmányoknál nyolcszögletű műanyagcső, a korszerűbbeken viszont már horganyzott acéllemezből készült és méretük a csőmotorok utólagos beszerelését is lehetővé teszi. A hevedertárcsa a régebbi változatok esetében acélcsapos, a korszerűek már csapágyazott kivitelűek, ami könnyű mozgatást és kopásmentes működést biztosít hosszú éveken keresztül ezeknek a nagyon is igénybevett alkatrészeknek.
Szólnunk kell még egy nagyon lényeges lehetőségről, nevezetesen a tokba integrált, azaz beépített rovarhálóról. A korszerű redőnyöknél erre már lehetőség van, ám mivel a háló tekercse és a csévélője is a tokba kerül, ez különleges kialakítású szekrényt, s a hozzá való kettős vezetősínt igényel. Az üvegszál erősítésű rovarhálót a rugós előfeszítésű tengely automatikusan tekeri fel és a redőny mögött a tokban helyezkedik el. A vezetékben kefés szegélyek között mozgatható, így tökéletes védelmet biztosít a repkedő rovarok ellen. Praktikus, de elég költséges megoldás.
Alapos információ nélkül ráfizethetünk!
Fontos, hogy a megfelelő gyártmány kiválasztásakor ne csak a négyzetméterár alapján döntsünk. Ezek ugyanis csak tájékoztató árak és nem foglalják magukban az egyéb költségeket, pl. a csévélők, a szerelés és gyakran az ÁFA költségeit sem. Néhány cégnél a felmérés csak akkor költségmentes, ha a szerelést ők végzik. Ezt célszerű még a felmérő kihívása előtt megkérdezni, különben ki kell fizetnünk a kiszállási költséget. A redőny végső ára így számos esetben akár 30%-os eltérést is jelenthet a megajánlott négyzetméter árhoz viszonyítva.
A minőséget természetesen meg kell fizetni, ám a végösszeg sok esetben a különféle forgalmazóknál – közel azonos kivitel esetén – igen jelentős árkülönbözetet mutat. Nagyobb redőnyfelület esetén akár több tízezer forintos árkülönbségek sem ritkák. Ha pedig az alapkialakításon túl különféle igényeink vannak, pl. beépített, lehúzható rovarfogó háló, vagy zsinóros csévélő, teljesen zárt alumínium tok, akkor számoljunk azzal, hogy ez további jelentős kiadással jár. Ezért ajánlatos előzőleg alaposan tájékozódni a különféle szerelvények kivitelét és a járulékos költségeket illetően, mielőtt forgalmazót választunk. Csak részletes árajánlat után válasszunk kivitelezőt.
Megrendeléskor ajánlatos pontos nyílásméreteket adni és az egyéb költségekre is kérdezzünk rá. A redőny felszerelésének költségét csak a helyszíni felméréskor lehet teljesen egyértelművé tenni. Lehetőleg több kivitelezőtől kért részletes árajánlat alapján döntsünk. Az ilyenkor szokásos előleg 40-50%, a redőny felszerelésére pedig 1-2 hét múlva számíthatunk.
Redőnylemezek
A korszerű műanyag és alumínium redőnyök köztudottan egymásba kapcsolódó lemezekből állnak. A lamellák szélessége nem lényegtelen, mert ez a redőnyök maximális szélességét jelentősen befolyásolja. Ezen felül pl. az 52 mm széles lécekből álló felület szellőző lyuksorai – amelyek a lécek függesztő peremei alatt futnak – a 25, vagy 37 mm széles léceknél visszafogottabb légcserét biztosítanak és derítő fényük is kevesebb. Ezért általában 3 m szélességig a redőnyöket 37 mm-es szélességű lécek alkotják, az ennél nagyobbakhoz szélesebb lamellák kellenek. Ezekhez néhány gyártmánynál világító-, illetve szellőző profilt is be lehet kívánságra illeszteni a redőnypalástba, javítva ezzel a ritkítva leengedett redőny átszellőzését és csekély fényáteresztését. A korszerű gyártmányok lécei üreges, hosszanti bordákkal megerősített UV álló, fehér, vagy különféle színű, esetenként faerezet mintázattal ellátott PVC-ből készülnek. Ez főként épületesztétikailag lehet fontos szempont. A jobb hőszigetelés érdekében gyártanak már műanyaghabbal kitöltött üregű műanyag léceket is.
A szinterezett, (zsugoröntéssel készült) duplafalú alumíniumidomokból, poliuretánhab „töltésű” redőnylécekből összeállított redőnyök viszont már az újabb, igényesebb, tartósabb és jobb hőszigetelést biztosító redőnygenerációt képviselik. A lamellák vastagsága általában 37, 44 és 52, 55 és 72 mm széles, a szélesebbek a palástba préselt hosszanti bordázattal is megerősítettek. A szélesebbekből akár már 6 m széles redőnypalástok is készíthetők. Felületük különlegesen időtálló színes bevonattal ellátott. A lamellák szétcsúszását a profilok végébe erősített zárólemezekkel akadályozzák meg, ami különösen motoros meghajtásnál lényeges, mert ezek nélkül a vezetékekben megszorulhatnak a lécek és az akadályt nem érzékelő meghajtó motor komoly károkat okozhat a redőnyben.
Az üreges műanyag redőnyléceknél hosszabb élettartamúak a színterezett, műanyaghabbal kitöltött üregű, alumínium redőnylécek és a hőszigetelésük is jobb.
Redőnyvezető sínek és mozgató csévélők
Ezek a redőnyszerkezetek fontos alkatrészei, hiszen kétoldalt ezek vezetik meg a redőnyléceket. Az egyszerűbb kivitelűek üreges PVC idomok, ám újabban már gumibetétes széllel ellátott változatok is megrendelhetők. Igényesebbek és főleg tartósabbak a szalagpréselésű alumínium vezetősínek, amelyekben a lamellák gumibetétek között futnak le és ez a redőnyök csendes működését eredményezi. Méretük szerint különbség szinte nincs közöttük, a gumiszélek csillapító hatása viszont még erős szélben is kiváló.
A könnyű műanyag- és alumínium- redőnyöket általában hevederrel szokás le és felhúzni. A hevedert viszont a tokon át kell vezetni a két ablak közé. A régi fatokoknál azonban a megfelelő nyílás kimarása nehézkes. Ennél korrektebb megoldás a zsinóros redőnyhúzók beépítése. A zsinór átvezetését egy acél spirálrugós bevezető akadálymentesen végzi el. Beépítéséhez csak egy megfelelő méretű lyukat kell a tokba fúrni és a csévélő tárcsára is könnyebb a zsinórt felerősíteni. Akár két tokkereten is
módot ad a csévélőzsinór kivezetésére. A zsinór mozgatását oldható szorítású műanyag markolat könnyíti meg. A zsinóros csévélő – igényesebb szerkezeti kialakítása miatt – „feláras” kiegészítőnek számít, de a redőnyök kezelését illetően előnyösebb a hevedernél.
A redőny vezetősínek között az egyszerű, műanyagból készülteknél már korszerűbbek a műanyag szélbetéttel ellátottak: A rovarhálókhoz használatos kettős sínek kefés betétet kapnak. Az alumíniumból készültek hasonló kivitelűek, de sokkal tartósabbak.
(Többféle színből ) Automaták: Jelenleg fehér, barna, beige, kakaó és szürke színben.
Külsőre a zsinóros redőnycsévélő nagyon hasonló a hevedereshez, ám szerkezetük eltérő. A zsinór ugyanis acélrugós bevezetőn búvik át a tokon és az automata csévélő belső szerkezete is más, azért „feláras” tartozék.
Faredőnyt keres?
Ismerje meg az RPontot, a 30 éve megbízható redőnyszakértőt! Kattintson és fedezze fel kiváló minőségű termékeinket!